Volt tanulóink mondták/írták

A CSEREDIÁK-PROGRAM ÉS AZ ANGOL NYELV miatt választottam ezt az iskolát, és sok helyen jártam cserediákként.

A LEGTÖBB ÓRÁN REND ÉS FEGYELEM VAN, persze, van kivétel, de hol nincs… A minket tanító tanárok jól képzettek, segítőkészek, törődnek a diákokkal és még vicceskedni is tudnak 🙂 A problémáimmal bármikor bármelyik tanárhoz lehetett fordulni, mindig segítettek, amennyire csak lehetett. Köszönöm szépen az összes minket tanító tanárnak az 5 éves munkát, további jó tanítást!

Jó napot Igazgatónő! 
M.P. vagyok, a tavalyi 13.C tanulója, ma voltam bent suliban elkísérni barátnőmet, ahogyan észre is vette 🙂 Csak annyit szeretnék írni, amit Farkas tanárnőnek is mondtam, hogy amit itt a Bókays 5 évem alatt tanultam, annak nagyon nagy hasznát veszem most a fősulin, és ezt majdnem minden tantárgyamra értem – főleg a magyar, töri, civilizáció és angol, amiből most bőven kapok!
Köszönöm Önnek is a munkásságát, ahogyan minden más tanáromnak is, és a kitartást is, ami néha nem volt éppen egyszerű az osztályban 🙂

SOK VÁLTOZÁS ÉRT MINKET AZ ÉVEK ALATT, 10. osztályosok voltunk, amikor kiderült, hogy az iskolánk bezárásra kerül, mi diákok és tanáraink megpróbáltuk elkerülni az elkerülhetetlent, de az iskolát bezárták, a Bókay János Humán Kéttannyelvű Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnáziummal vonták össze.
Az osztályt ezen tanév szeptemberében újabb meglepetésként érte, korábbi osztályfőnökünk nyugdíjba vonulása miatt a már korában említett szeretett magyartanárnő (Kováchné dr. Sebestyén Csilla) vette át a helyét, aki végig a bezárás alatt biztatott minket, hogy együtt maradunk, és pozitívan álljunk ehhez az időszakhoz.
Tehát a középiskola 4. évét végzősként új iskolaépületben, új szabályokkal (megjegyzem, jogos és betartható szabályok voltak) és részben új tanárokkal kezdtük.
Elmondhatom, hogy amit elsősként megfogadtam a második napon, azért a jutalmat az utolsó tanévben kaptam meg, és ehhez szükség volt a változásra, amit pozitív dologként éltem meg. Mit adott nekem az utolsó év? Remek szakmai tanárok segítségével két országos szakmai versenyen vehettem részt. Mind a két versenyen a döntőig jutottam, amelyek megerősítettek a szakma iránti odaadásomban és a továbbtanulási terveimben. A munkám elismeréseként egy plakettet vehettem át a ballagásomon, ami azóta is kitüntetett helyet foglal el a szobámban. Jelenleg a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán tanulok védőnő szakos hallgatóként.

A MATEKTÁBOR FANTASZTIKUS ÖTLET

FARKAS JUDIT TANÁRNŐ nagyon erős jellem, amire főleg az alsóbb évfolyamra járóknál, de a végzősöknél is nagy szükség volt az irányításunkban. Ezen kívül kiemelném Vicki Andersont, Kayser Veronikát, Csilla nénit, Takács Szilviát, akik mind pedagógiailag, mind emberileg kiválóak és nagyon sokat tanultam tőlük és sokat tettek értem. 

A RENGETEG VIZSGÁNAK KÖSZÖNHETŐEN kevésbé tartok az érettségitől.

KIRÁLYNÉ MOLNÁR EMESE érti a gyerekek nyelvét.

SOKKAL SZIGORÚBBAN VESZIK a késéseket, valamint a hiányzásokat, mint más oktatási intézményben.

ZILAHY ZSUZSA TANÁRNŐ megértette a problémámat, hogy fel vagyok mentve, és segített, ahogy csak tudott, hogy megtanuljam az alapokat.

ÚGY ÉRZEM, SOKAT FEJLŐDTEM ANGOLBÓL, hisz a tanárainknak komoly elvárásaik voltak velünk szemben, mindemellett, ha kéréssel fordultam hozzájuk, mindig kedvesen, készségesen segítettek. 

AZ ISKOLA HANGULATA szempontjából pozitív élményeim vannak. Más iskolában, ahol jártam és felvételiztem 8. osztályosként, ott mindenki rideg volt, egy mosolyt se lehetett látni a diákok arcán. Itt a Bókayban általában mindenki nevetgél, mosolyog és viccelődik a szünetben.

• Tegnap este South Park-ot néztem (angolul ), mikor bejött hozzám a nővérem és megkérdezte, hogy ‘aztaaa, te ezt felirat nélkül teljesen megérted?’ Mondom persze, tudod, kéttannyelvűbe jártam.

AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN SZERETNÉK továbbtanulni, és az évek alatt nem gondoltam meg magam. 

• It contributed a lot being confident when looking for job opportunities abroad, and much easier with international friends, I would do the same again.

AZ ELSŐ KÉT ÉV KICSIT FESZÜLTEBB volt, és az osztály is még akkor kezdett összekovácsolódni. Ahogy általában szokás, az utolsó két év számomra is a leggyorsabban és a legmókásabban telt el. Nagyon szeretem az osztályomat. (…) Hibáikkal együtt én a tanárokat jónak tartottam. 

AZ OSZTÁLYFŐNÖKÖM, MÜLLER ÉVA mindig ott segített, ahol tudott. 

• I think I made the right decision when I chose to study in a bilingual class. We were able to speak English quite fluently basically after one or maximum two years, and it only got better as time was passing. Besides speaking the language, we also got knowledge about English speaking cultures, which was not only interesting, but it was very useful for those, who planned to move or work in the UK or the USA, for example. I think there is no better way to learn a language this easy and fast. 

ELJUTOTTAM ODA, hogy egy lépéssel közelebb vagyok a célomhoz. 

2005-BEN KÖLTÖZTEM FEL szüleimmel Budapestre. Egy közgazdasági iskolában kezdtem a 9-et, ahol azt hittem én vagyok a hibás mert nem tudtam beilleszkedni a közösségbe. Nagyon rosszul éreztem magam abban az iskolában, hiába kértem segítséget nem kaptam sehonnan. Ismerősöm ajánlotta, hogy menjek a Bókayba, kértünk időpontot az igazgatónőtől, elmeséltük mi is történt velem az előző suliban. Teljesen megértettek és átvettek, nagy örömömre. Bármilyen problémám is volt, fordulhattam tanáraimhoz segítségért, akár lelki, akár tanulmányi kérdésben is. Bátran ki merem jelenteni, hogy ez az iskola a lehetőségek tárháza. A diákönkormányzat oszlopos tagja voltam, majd diákvezető lettem, a tanári kar támogatásával pedig a Fővárosi Diákönkormányzatok Szövetségének ügyvivő tagja voltam, amire nagyon büszke vagyok. Ebben az iskolában fontosnak érezhetik magukat a diákok, mikor a nagy iskolaösszevonások voltak, velünk, diákokkal együtt dolgoztak ki minden koncepciót és nem nélkülünk. Kocsárdi tanárnő segítségével pedig egy Fővárosi Szakmai Tanulmányi verseny első helyezését is magaménak tudhatom. A tanár-diák kapcsolat nem olyan, mint a többi suliban, persze a tisztelet megvan de én inkább baráti viszonynak mondanám. 2 éve ballagtam el, de mai napig tartom a kapcsolatot volt tanáraimmal, és az osztályfőnökünk is még mindig szemmel tart minket, figyeli, merre sodor minket az élet. Én nagyon, nagyon szerettem ide járni, és mindenkinek ajánlani tudom az én kis iskolámat.

• A Bókay kéttannyelvű oktatási programjának nulladik évében komolyabb nyelvtudást sajátítottam el, mint az általános iskola 8 éve alatt, ahol tantestületi döntés miatt választásom ellenére a németes csoportba soroltak be. Kitűnő tanuló voltam mindvégig német nyelvből is, azonban egy turistát nem tudtam útba igazítani, annyira kevéssé volt élő az a nyelvtudás, amit akkor kaptam. Az anyanyelvi óráknak és felkészült, kiváló pedagógiai és szakmai tudással rendelkező tanáraimnak köszönhetően nemzetközi szinten vállalható kiejtéssel és magabiztossággal beszélem még mindig az angol nyelvet, pedig az érettségit követően nem tanultam tovább nyelvi területen, és munkahelyemen is csak másodlagosan van szükség a nyelvtudásomra. Büszke vagyok arra, hogy egy olyan jól használható tudást kaptam, mely segít abban is, hogy számomra idegen szakterületen s jó minőségű fordítást tudjak készíteni, hogy megtalálom, magabiztosan és jól használom a szakterülethez kapcsolódó olyan kifejezéseket és nyelvi finomságokat is, melyekkel korábban nem találkoztam. Rendkívül hasznosak voltak azok az órák és vizsgák is a mai nyelvtudásom szempontjából, ahol egyéb tárgyakat (biológia, matematika, stb.) hallgattunk angol nyelven és a számonkérések is így zajlottak – kénytelenek voltunk minden megszerzett tudást azonnal alkalmazni, megtanulni megértetni magunkat akkor is, ha épp nem ismertük a szükséges kifejezéseket angol nyelven; érvelni, kérdezni, előadni, stb. Ezen kívül jól jön egy a választott szakmai területhez kapcsolódó angol szókincs a magyar mellé a felsőoktatásban is. A kéttannyelvű program nélkül a karrieremet illetően sokkal rosszabb helyzetben lennék most, igaz ez a művészi pályámra és a kenyérkereső állásomra egyaránt. (Egy 2005-ben végzett diák)

• I live in England, got a job and about to marry and English man. Wouldn’t have been able to come this far if I didn’t have those English classes that made me speak the language with confidence.

• It was a great advantage that I have a Master level language exam. I haven’t met anybody in University who had this kind of English knowledge. – In my CV it looks great – Exchange programmes were the best experiences in my life! I’ve been in beautiful places and I got to know very nice people. (And I got a lifetime friendship also. I still keep contact with Ana /when we went to Portugal for 5 days in 2012, she was my partner/ and she has been in Hungary. We are very good friends and we are planning to meet in Italy in the next year ) – During school years I could speak with someone who is American, our native teacher, and I think because of this, my pronunciation became quite good comparing to the other Hungarians who speak English.